Az eltévedés tudománya - részlet

Egy szép júniusi reggel volt. A tanév utolsó túrája állt előttünk, ami nem volt más, mint egy verseny. Tulajdonképpen meghatározott időre kellett volna teljesítenünk a szakaszokat. A tanárunk útközben a buszon megkérdezte, mi legyen a csapatnevünk, amire mi csak annyit mondtunk: Lost. Tanár úr kicsit furcsán nézett ránk, meg is kérdezte, hogy biztosan ez legyen-e, de mi hajthatatlanok voltunk. Mint később kiderült, a névválasztás nem volt alaptalan. Végül megérkeztünk a kiindulási pontra, a miskolci vadasparkhoz, ahol először is egy elméleti rész várt ránk, amivel hamar végeztünk. Na, nem mintha annyira tudtuk volna, de a biztonság kedvéért telerajzoltuk a lapot, hogy a mennyiséggel ne legyen gond. Mint később kiderült a tájoló használatát jó lett volna elsajátítani és nem csak az elmélethez… Végre elindulhattunk, és eleinte úgy tűnt, akár a győzelemre is esélyünk van! De aztán jött egy pont, ahol bizony jó BTK-s lévén, elvesztettük a fonalat… Egy kereszteződésbe értünk, ahol bizony egyik fán sem volt jelzés, nem tudtuk merre menjünk. Végül a csapat kettévált, és mi elindultunk befele az erdőbe, ahol mondjuk út sem volt, de mi BTK-sak vagyunk, minket ez nem zavart. A csapat másik fele megtalálta a helyes utat, mi pedig őrült bolyongásba kezdtünk, mígnem találkoztunk egy másik csapat két tagjával, az egyik eme könyv másik szerzője, és a BTK alapító tagja. Szóval innentől végképp eláshattuk magunkat, az eltévedés már be volt biztosítva, már csak a kivitelezés maradt hátra, ami csodaszépen sikerült…!

Az én élményem párhuzamosan folyt BTK-s társaméval. A csapatunk hosszú gondolkodás után a következő nevet választotta: Eltévedők, és mint későbbiekben kiderült, hűek voltunk a nevünkhöz. Az elméleti rész után 5 percenként indultak a csapatok, köztük a miénk is egy térképpel és egy tájolóval felszerelkezve. Elég kemény tempót mentünk 6km / órát, ami gyorsnak számított. A feladatteljesítés összetettségét mutatja, hogy pontlevonás járt nem csak időveszteséges, hanem korai beérkezés esetén is. Jól haladtunk, megfelelő tempóban, tele ambíciókkal a tavalyi 2. helyezés után (elsősként első túránk, amely 3 napos volt helyenként szakadó esőben éjjel, nappal, betonúton, erdőben). Egy sínpárhoz értünk ahol négyes elágazással kerültünk szembe. Itt volt található az első ellenőrzőpont, amelyet jól kiépített kapcsolatainknak köszönhetően részlegesen megtaláltunk. Térkép szerint két út közül választhattunk, mind a kettő ugyanabba a pontba vezetett, ahol a második ellenőrző pont volt található. Mi mint később kiderült a hosszabbik utat választottuk. Míg a legtöbb csoport a sín jobboldalán haladt vízszintes domborzati viszonyok között addig mi megkaptunk a hosszabb, emelkedőkkel, tarkított utat. Már hátunk mögött közeledett az utánunk induló csapat ezért belehúztunk. 4-es csapatunkból ketten bírtuk a kemény terepet ezért előre mentünk (másik két társam mentségéül szolgáljon lemaradásuk oka egy korábbi bokasérülés kiújulása). Utunk során rengeteg kereszteződéssel találkoztunk, míg a térképen ezekből egy volt jelezve. Zsebre vágtuk a térképet, és ösztöneinkre hagyatkoztunk. Az utat a minket követő társainknak hatalmas faágakból álló nyilakkal jeleztük. Később kövekkel, bár ez nem volt elég, hogy kövessenek minket, valahol letértek az általunk helyesnek vélt útról. Beértünk az erdő közepébe, találkoztunk kiírásokkal, egy kutat kerestünk. Találkoztunk egyik rokon csapatunkkal melynek oszlopos tagja volt szerzőtársam. Csapattársam rohanva érkezett a 2. ellenőrző pontra ezzel minimálisra rövidítette késésünk. Csapatunk tagjai közül ő volt az egyetlen, aki látta a forrást. Indultunk együtt tovább egyesülve testvéreinkkel. Mi jobb oldalról érkeztünk a kettes ponthoz. Hatalmas meglepetés volt mikor két elhagyott társunk baloldalról egyszer csak előbukkant az erdőből. Baloldalról érkeztek, úttalan utakon. Mint egyesült túrások közösen indultunk tovább. Sokszor meg-megállva, hogy összedugjuk a fejünk, kiválasszuk a zsákutcákat és ezeket végig is ellenőrizzük.

Tehát, mint társam már említette közösen folytattuk utunkat, mely nem volt mentes meglepetésektől. Beérve az erdőbe, azt hittük, jó irányba tartunk, mikor is… elfogyott az út. De mint jó BTK-sok nem fordultunk vissza, hanem megpróbáltunk utat találni, aminek az lett a vége, hogy elég szépen eltévedtünk, felakadtunk néhány tüskés, igen csak barátságosnak, vendégszeretőnek látszó bokron, melyektől igen nehezen szabadultunk. (Társam továbbfűzi gondolatfonalamat…) Szerencsénkre, arra járt egy túrázó, aki útba igazított minket, így megtaláltuk a 3. ellenőrzőpontot, az Andó-kutat. Itt meg akartuk várni a többieket, csakhogy ők már akkor jóval közelebb jártak a célhoz, mivel a megfelelő úton mentek. Végül folytattuk utunkat, nemsokára elérkeztünk egy kereszteződéshez. Jó BTK-s lévén térkép a táskában, ebből kifolyólag természetesen rossz irányba mentünk…

Forrás: Az eltévedés tudománya, írta Katona Gábor és Kovács Péter

Komment írásához jelentkezz be
Bejelentkezés