Blackmoor - 4. fejezet

4. fejezet

Blackmoor, 1843. október 16. hétfő Mivel pont útba esett, úgy gondoltam, az utolsó helyszínre benézek még egyszer. Már egészen sötét volt, de úgy sem tudtam volna nyugodtan leülni az akták fölé, annyira zavaros volt az egész helyzet. A házhoz közeledve furcsa dologra lettem figyelmes. Fényt láttam kiszűrődni az ablakon. – Még itt lennének? – ránéztem az órámra, már hat óra elmúlt, nem is gondoltam volna, hogy már ilyen későre jár. – Nem, kizárt, sőt akkor Mr. James is ezért nem volt az irodájában: otthon van. De akkor ki járkál a házban? Hiszen az le van zárva, csak az ügyön dolgozóknak van kulcsa hozzá. Legnagyobb meglepetésemre kinyílt az ajtó és kilépett rajta valaki. Valahogy ismerősnek tűnt, de a sötétség miatt már nem láttam rendesen. Lassan közelítettem, az alak még a zárral bíbelődött, próbálta bezárni az ajtót. Végre sikerült neki, megfordult és ekkor megtorpant: észrevett. Rövid ideig figyeltük egymást. Szemem lassan kezdett hozzászokni a sötéthez, ekkor már egyre ismerősebbnek tűnt az alak. Végül megszólalt.

• Mr. Cage?

Meglepő módon Mr. James hangját véltem felismerni. Nem igazán értettem mit keres itt egyedül.

• Maga az, Mr. James? Mit keres itt?
• Gondoltam segítek magának egy kicsit – mondta nevetve. Szétnéztem újra, hátha találok valamit. Jutott valamire az öreggel?
• Igen, nos, akartam is kérdezni Öntől vele kapcsolatban valamit… Miért hazudott?
• Hogyan? Ezt hogy érti?
• Azt hazudta nekem, hogy Mr. Mckensey kárt okozott a szomszédok udvarában, holott nem is otthon végezte a kísérletet. Emellett Mr. Mckensey meglehetősen rossz véleménnyel van Önről – ezt sem említette nekem, bár lehet, Ön nem tud erről.

Ami most következett, nagyon meglepett. Mr. James tapsolni kezdett, és egyre közelebb jött. Gunyoros hangon szólalt meg.

• Azt hiszem, ezennel lezárhatjuk a nyomozást, Mr. Cage. Gratulálok, Ön megoldotta az ügyet!
• Maga miről beszél?
• Hát nem érti? Egy színjáték volt az egész ügy. Ne búslakodjon, mindenkit sikerült átvernem. Az összes nyomozót, aki eddig próbált segíteni az ügyben, a kollégáimat, a lakosokat. Azt hittem, maga is olyan együgyű lesz, hogy nem kérdez rá arra, vajon ki készíthette a gyilkosságokhoz használt savat. Nem akartam magának hazudni, mert úgyis kiderítette volna. Ám így lépnem kellett. Azért vagyok most itt. Egy kis figyelemelterelés miatt. Ha maga nem jön, már lángokban állna ez az egész.
• Hát maga tette? De miért és hogyan? És mégis akkor mit csinált itt, miért nem menekült el?
• Mert annál jobb ötletem támadt. Holnap reggelre már megtörtént volna a következő gyilkosság: az öregember. Így a nyomozás megint zátonyra futott volna, magát pedig reggel már csak egy üzenet várta volna, amiben megköszönjük a munkáját és megkérjük, hogy térjen vissza selborne-i irodájába, mert egyelőre nincs több szükség a segítségére.
• Te jó ég, a lefoglalt sav. Azzal ölte meg az áldozatokat, amit Mr. Mckensey készített még annak idején. A jel… Az is csak figyelemelterelés volt?
• Maga fölöttébb gyors észjárású nyomozó, Mr. Cage. Sokra vihette volna. De túl mélyen beleásta magát ebbe az ügybe. Ezért most el kell magát távolítanom gyorsított eljárásban – nevetett és közben pisztolyt emelt rám. – A viszontlátásra, Mr. Cage.

Nem hittem el, hogy így ér véget ez a nap. Már felkészültem a halálra, amikor is tompa puffanást hallottam, majd a nyomozó összeesett.

• Úgy látom, még éppen időben érkeztem - Mr. Mckensey állt velem szemben. Feltehetőleg járóbotjának Mr. James tarkójával való „erőteljesen találkozása” okozta a puffanást.
• Mr. Mckensey? Mit keres Ön itt?
• Éreztem, hogy baj lesz, fiatalember. Túl sokat tudott meg tőlem. Ön után jöttem. Hadd gratuláljak Önnek elsőként, megtalálta az elkövetőt – mosolygott.
• Köszönöm. De még maradt egy megválaszolatlan kérdés. Mondja, miért utálja ennyire Mr. James-t?
• Ennek oka egyszerű. Valaha én voltam a főnyomozó ebben a városban. De a kapzsiságával, álnokságával és kétszínűségével sikerült Mr. James-nek elintéznie, hogy leváltsanak. Alacsonyabb beosztásba kerültem és bár ez még nem jelentette azt, hogy távoznom kell a rendőrségtől, de főnyomozóként dönthetett a rendőrök munkájáról. Kirúgott.
• Így már érthető.
• Apropó, útközben szóltam egy kedves ismerősömnek, aki rendőr és szintén sokat „köszönhet” Mr. James-nek, szóval mindjárt jönnek néhányan és elviszik ezt a csirkefogót. És Ön, mit fog tenni most, hogy lezárult a nyomozás? Nem marad itt főnyomozónak?
• Köszönöm, de nem tehetem, vár otthon a családom, na meg a kollégáim.
• Megértem. Mr. Cage, a város nevében köszönöm, hogy megoldotta az ügyet. Oh, és már itt is vannak Mr. James-ért.

Mr. James ekkor kezdett éppen magához térni, de amikor elvitték, a kábulattól még csupán egy gyilkos pillantásra telt tőle.

• Nos, én akkor visszamennék az ideiglenes irodámba, reggel pedig amint tudok, hazatérek.
• Természetesen. A viszontlátásra, Mr. Cage.
• Viszontlátásra.

Utószó

Blackmoor, 1843. október 25. szerda Végre újra saját irodámban ülve olvasgattam az aktákat. Örültem, hogy visszatérhettem a saját kerékvágásomba, vissza a pitiáner ügyekhez – itt legalább nem ölik egymást az emberek. Ami Mr. James-et illeti, nos, egyhamar nem kerül szabadlábra, sorozatgyilkosságért harminc év börtönre ítélték. Blackmoor pedig nem maradt főnyomozó nélkül, egykori főnyomozója került vissza a posztra: Mr. Mckensey. Szóval minden visszatért a rendes kerékvágásba. Váratlanul kopogtattak irodám ajtaján. Egy tiszt lépett be.

• Mr. Lawrence Cage nyomozó?
• Én vagyok, miben segíthetek?
• Ezt a levelet a Scotland Yard küldte Önnek.

Ennyit a nyugalomról, gondoltam.

• Köszönöm, távozhat.
• Igenis, uram.

Ezzel a tiszt el is tűnt. Kibontottam a levelet. Olvasni kezdtem, s nem hittem el, amit látok. Mr. Steven James, Blackmoor egykori főnyomozója megszökött a börtönből, s a Scotland Yard körözést adott ki ellene, továbbá mivel az ügyén én is dolgoztam, a segítségem kérik. Úgy látszik, a történet itt még korántsem ért véget…

Komment írásához jelentkezz be
Bejelentkezés