Elm Úlás utca

Sötét éjszaka volt - na mert persze milyen lenne az éjszaka, ha nem sötét. A szél hátborzongatóan süvített. A monoton zajt hirtelen egy macska nyávogása, s a szomszéd „rohadt dög, a fészkes fenéért mászol a lábam alá, te elmebeteg állat” kiáltása zavarta meg. Ám mindez megszokott volt már. Senkit se érdekelt már különösebben. A horrorfilmbe illő jelenetek itt, az Elm Úlás utcában már megszokottak voltak. Ez az éjszaka valahogy mégis másabb volt, mint a többi. Valami különbözött. Valami szokatlan… Valami rémes… Valami megdöbbentő… Valami… áh francba, elég a jelzőkből, na, értitek, ez nem olyan volt, mint a többi…

Pedig ez sem indult máshogy, mint a többi éjszaka. A négy jó barát, Freddy Tróger, Sikoly Kálmán, Fűrész János és Zombi Jackson a már jól megszokott helyen, a már jól megszokott tevékenységüket végezték: a helyi kocsmában itták magukat sík részegre… Úgy döntöttek – persze a pia hatása alatt -, hogy ellátogatnak a temetőbe, ahol majd jól halálra rémisztgetik a lakosokat. Legurítottak még néhány felest, aztán kitámolyogtak a kocsmából. Vígan dalolva ballagtak a temető felé – basszus, ez kezd amolyan dedós gyerekmese versus horrortörténet feelinges lenni, nem? Na jó, akkor ez az utolsó mondat kuka. Szóval fűrészzúgás, és fülsiketítő sikítások közepette rohantok a temető felé – mindjárt jobb! A négy ökör, akarom mondani jó barát elbújt egy-egy sírkő mögé, ahol is várni kezdték a járókelőket. És csak vártak… És vártak… És vártak… Na, amíg várnak, addig nézzünk meg egy reklámot szerintem: Unja már a kézzel való fűrészelést? Stahl… Stohl… STIHLFŰRÉSZ!!! Visszatérve hőseinkhez, már kezdték unni a várakozást. Végül Freddy Tróger azt mondta:

• Én már unom a várakozást.

Nos, ezzel nagy okosságot tudtunk meg tőle, ám ebben a pillanatban betoppant egy csapat kínai kisiskolás gyerek a temetőbe, ami remek alkalmat adott a rémisztgetésre – egy pillanat, hogy a fenébe kerül ide egy csapat kínai kisiskolás? Lényegtelen, szóval hőseink rémisztgetni kezdték a gyerekeket. Amikor közel mentek a gyerekek azokhoz a sírkövekhez, ahol rejtőztek, kiugrottak és azt kiáltották: „Háhááá ott van mögötted Bíbor Justin!” A gyerekek fejvesztve rohantak ki a temetőből. Hőseink végül nevetve, vidáman indultak hazafele az Elm Úlás utcába – megint gyerekmese feeling, na mindegy. Ám ekkor, valami olyan történt, amire ők sem számítottak. Hirtelen a sötétségből egy sötét alak bukkant elő – jó persze, milyen legyen a sötétben. Az alak megszólalt:

• Álljatok meg, ti aljas gazemberek.

A négy jó barát megtorpant. Ismerős volt nekik ez a hang, de remélték, hogy nem azé, akire gondolnak. Az alak előrébb lépett, így egy lámpa fényében láthatóvá vált. Igen, ő volt az. Az, akitől még a horrorfilmek legádázabb szereplői is rettegnek. Az, aki a hangjával gyorsabban öl, mint egy láncfűrésszel, s még kegyetlenebb is bármilyen kínzóeszköznél. Az, aki… - mi a fenének húzom ilyen sokáig, inkább csak kimondanám, hogy ki az - … Freddy Tróger legrémesebb rémálmaiban szerepel. Nem mást mint: Bíbor Justin.

• Szent láncfűrész, Bíbor Justin! – kiáltotta rémülten a négy jó barát.
• Igen, én vagyok, és most megfizettek a gyerekek ijesztgetéséért!
• Ne, ne bánts minket, könyörgünk!
• De, most végetek! – énekelni kezdett – Óh bébi, bébi, bébi óóóóóóó!
• Neeeeeeeee, ne kínozz minket!!!
• Óh, bébi, óó-óóóóó!
• Ááááááá – és a négy jó barát hirtelen felrobbant.
• Na, ezzel meg is volnék.

Ekkorra már ott voltak a kínai kisgyerekek, akik nagyon hálásak voltak Bíbor Justinnak.

• Óh, nagyon szívesen tettem, szeretnétek, hogy elénekeljem nektek az „Óh, bébi, óh” című dalomat?
• Azt próbáld meg! – kiáltotta a gyereksereg egy emberként, és agyonverték Bíbor Justint. A kínai kisgyerekek, na meg az Elm Úlás utca lakói ezután boldogan éltek, míg a holló ki nem vájta a szemüket.

Komment írásához jelentkezz be
Bejelentkezés