Itt jársz most: Kezdőlap > Játéktesztek > Játékteszt - Terítéken a SOMA

Szűrő megjelenítése

Játékteszt - Terítéken a SOMA

A SOMA egy 2015. szeptemberében megjelent, a Frictional Games által készített, indie fejlesztésű pszichológiai túlélő-horror játék. Ebben a műfajban jellemző, hogy az alaptörténet pszicho-thriller jellegű, próbára teszi a játékos idegeit és nem feltétlenül jumpscare-ek alkalmazásával, hanem a játék hangulatával, az atmoszférával, a történet által feszegetett témával. Indie fejlesztés lévén nagyok voltak az elvárásaim: nagyon úgy tűnik, az utóbbi időben a tripla A-s címek esetében nem fordítanak annyi gondot a történet mély kidolgozására, a játékmenet változatossá és izgalmassá tételére, mint az indie fejlesztések esetén. Sokkal inkább csak újra és újra lehúznak még egy bőrt a már elcsépelt, végtelenségig kifacsart meglévő alapanyagokból – nem szeretnék újjal mutogatni régi nagy kedvencemre az Assassin’s Creed sorozatra. Szerencsére az indie fejlesztők pont emiatt rájöttek, hogy eljött az ő idejük, és az elmúlt pár évben számtalan remek címet kaphattunk tőlük.

Közülük való a SOMA is. Az alaptörténet szerint – figyelem, némiképp spoileres lesz – a játék főszereplője, Simon, autóbalesetet szenved 2015-ben, amelyet ugyan túlél, de súlyos agysérülést szerez, valamint koponyájából időnként spontán elered a vér. Megoldást nem igazán találnak az orvosok, viszont egy doktori kinevezése előtt álló kutató – Mr. Munshi – ajánl neki egy kísérleti lehetőséget: egy agy-scanelést, mely fényt deríthet a gyógymódra. Bár a folyamat elvileg teljesen mellékhatás mentes, annak végén Simon egy űrállomás szerű helyen ébred. Bolyongani kezd a helyen, ahol egyre több furcsasággal találkozik: beszélő, önmagukat embernek tartó robotok; idegen lények, amik az életére törnek; illetve, hogy a hely egy víz alatti, több épületből álló állomás, amely neve PATHOS-II és jelenleg az Upsilon nevű állomáson van; és már bizony 2104-et írunk. Sikerül véletlenül felvennie a kapcsolatot Catherine-nel, aki utasítja Simon-t, hogy menjen át a Lambda állomásra. Bár azt remélte, végre élő emberrel is találkozik, legnagyobb csalódására kiderül, hogy Catherine is egy robot. Tőle azonban rengeteg kérdésre választ kapunk. Az emberiség elpusztult egy meteor becsapódás miatt, csupán néhányan élték túl, a PATHOS-II legénysége, akik megoldást kerestek annak megmentésére. A megoldást egy ARK nevű eszközben látták, melyre az emberek tudatát mesterséges intelligenciaként feltöltik, majd az ARK-ot a világűrbe kilőve az emberek (vagyis csak a tudatuk) ott folytathatják életüket, ahol a Földön abbahagyták. Az emberi tudatokat egy agy-scaneléssel tudják az ARK-ra juttatni, de akár közvetlenül egy robotba is: így történt ez Simon esetében is. Mint az kiderül, Munshi 2015-ben kezdett ezzel a módszerrel kísérletezni, és Simon tudata amolyan „örökség-scan”.

Végigjárva az összes állomást, egyre több rejtélyre derül fény, a gépeken talált naplóbejegyzések, a legénység lakókörleteiben talált fényképek, dokumentumok, feljegyzések, és a feketedobozok segítségével. Mindenképp érdemes minden megtalált dolgot megnézni, mivel a játék maga erősen történet-orientált, azt akarja, hogy a játékosnak egy jó thriller élményben legyen része. Nem erőlteti, nem kell a továbbhaladáshoz minden apróságot megtalálni, de sokat elvesz az élményből, ha ignoráljuk ezeket az elemeket. A teljes játékidő nagyjából 7-8 óra, ha aktívan követjük a történetet. Ez idő alatt fokozatosan egyre hátborzongatóbb az atmoszféra, a végén már időnként kisebb jumpscare-ekbe is belefuthatunk.

A játék lezárása egyszerűen fenomenális. Aki játszani akar ezzel a játékkal, hagyja ki ezt a fejezetet, mert nagyon SPOILERES. Szóval Catherine és Simon megtalálják az ARK-ot, átviszik az utolsó, Phi nevű állomásra, ahol a saját tudatukat is felmásolva rá, kilövik az űrbe. Minden hibátlanul megy, ám mindketten az állomáson maradnak. Simon pánikba esik, Catherine pedig próbálja neki újra elmagyarázni, hogy minden tökéletesen ment, a robottestből a tudat nem áthelyeződik, hanem másolódik az ARK-ra. (Hasonló egyébként egyszer korábban már történt, mikor egy másik testbe kellett másolni Simon tudatát.) Simon ezt nem akarja elfogadni, Catherine pedig nem képes tovább veszekedni az ekkor már hisztérikusan őrjöngő Simon-nal, így leállítja magát. Simon egyedül marad a sötét állomáson. Mindeközben a világűrben aktiválódik az ARK, és újra Simon szemszögéből látjuk a helyet. Igazán idillikus környezet, egy erdőben vagyunk, hatalmas fák, egy kis csordogáló patak, napsütés, majd némi séta után egy tengerpart, ahol Catherine várja.

A történet meglehetősen súlyos témákat feszeget, olyanokat, melyeket videojátékoktól nehéz lehet befogadni. Olyan kérdéseket boncolgat, mint például mit jelent létezni, mi teszi az embert emberré. Van néhány olyan pillanat a játékban, mikor egy másik lény életét kioltva tud csak a játékos továbbhaladni, amik általában gépek – de olyanok, melyek saját tudattal rendelkeznek, ugyanúgy félnek, kétségbe vannak esve, vagy olyan emberek, akiket már csak a gépek tartanak életben, és otthagyva őket talán sokkal szörnyűbb sors vár rájuk, mintha azonnal meghalnak. Azonban a legsúlyosabb felismerés a történet során, mikor Simon rájön, hogy ő maga közel száz éve halott, a barátai, családja szintén, és a tudata egy olyan gépben van, amiből bármikor átmásolható az egy másikba. Igazi érzelmi „citromfacsaró” a történet, nehéz annyira kívülállóként tekinteni rá, hogy ne kerüljön a játékos is hatása alá.

A jó történet mellett azonban a technikai oldalára is érdemes vetni egy pillantást. A Frictional Games a játék grafikai motorja gyanánt a HPL Engine 3-as verzióját választotta, mely igazán jó döntésnek bizonyult. Alig van olyan elem, amivel nem lehet valamiképp interakcióba lépni, mindeközben hibátlanok a textúrák, fények, a modellek, a világ gyakorlatilag minden eleme. Az egész környezet igényességet sugároz magáról, ami szerencsére az elmúlt 1-2 év indie fejlesztéseinél egyre inkább jellemző. Az irányítás teljesen rendben van, a hangok pedig tökéletesek, beleértve a főszereplők szinkronját is.

Természetesen tökéletes játék, sőt tökéletes szoftver nem létezik, így a SOMA sem az. Elsősorban az állomások közötti bolyongás az idegtépő. Rosszak a látási viszonyok és van, hogy percekig csak próbálunk eljutni A-ból B-be, közben pedig még sejtésünk sincs róla, hol is van a „B”. Ez az utolsó „nagy” bolyongásnál már olyan szinten jelentkezik, hogy kedvem lett volna kilépni és hagyni az egészet. Ott már csak alig pár centire előre lehet látni, és közben piranha szerű halak próbálnak megölni. Aztán ami kiakasztó, hogy néha nem egészen egyértelmű, mit kell csinálni, ami megint csak bolyongáshoz vezet, és eközben általában valamilyen lény szintén próbál minket hardveresen reset-elni. Bár általában könnyen rá lehet jönni, mit is kell tenni, a játékmenet alatt becsúszott 1-2 ilyen eset. Nyilván ezek elhanyagolható hibák, de ezeket jobban is meg lehetett volna oldani. Összehasonlítva persze az újabban megjelenő AAA-s címek hibáival… Örülnénk, ha azokban csak ennyi lenne.

Összegezve azt mondhatom, hogy a SOMA egy felejthetetlen élmény volt, az idei játék-felhozatal egyik gyöngyszeme, és bár a horror műfajt nem sokan szeretik – hozzáteszem, én se – ez a játék mindenképp megérdemli a figyelmet. Horror és súlyos témákat feszegető történetű játékok rajongóinak kötelező darab, a többieket pedig csak bátorítani tudom a kipróbálásra.

A játék hivatalos honlapja

Kommentek
Hozzászólok

Még senki nem szólt hozzá ehhez a bejegyzéshez.